Hírek, közlemények

Budapest-őrséget, rendvédelmi életpályát alkotna a Jobbik

A Jobbik minden lehetséges szakmai és politikai segítséget hajlandó megadni ahhoz, hogy a fővárosban javuljon a közbiztonság - mondta a párt főpolgármester-jelöltje, miután hétfőn megbeszélést folytatott a budapesti rendőrfőkapitánnyal.

Staudt Gábor, a rendőrség Teve utcai székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján szólt pártja Budapest programjáról, amely szerint felállítanának egy úgynevezett Budapest-őrséget és szorgalmazzák egy egységes bűnügyi nyilvántartó rendszer létrehozását.

A jobbikos politikus bejelentette, hogy az Országgyűlés elé terjeszt egy a rendvédelmi életpályáról szóló törvényjavaslatot. Mint mondta, sürgetni fogják, hogy a rendvédelmi dolgozók bérlakásprogramjába vonják be az önkormányzatokat és indítsanak új bérlakás építési programot.

Oltsuk „jobban" a tüzet!

A Jobbik felkarolta a valóban elavult eszközökkel dolgozó, alulfizetett, és mégis az egyik legveszélyesebb munkát végző tűzoltók ügyét. A párt közleményében felháborítónak nevezte, hogy a tűzoltóknak elavult, olykor hiányos felszerelésekkel kell naponta életeket menteniük.

A Jobbik szerint felül kell vizsgálni a tűzoltóság finanszírozását, az állomány továbbképzési rendszerét, a tűzvédelmi előírások betartását, a szakfelszerelések, illetve a mentési munkálatokhoz alkalmazandó eszközök állapotát, hogy legalább a minimumkövetelményeket meg lehessen teremteni a tűzoltóság felelősségteljes munkájához.

Az idő elfogyott! A Jobbik környezetvédelmi alapvetései a fővárosban

„Budapest a magyarok fővárosa” címet viselő programunk a jelenből indul, és a jövőre kínál megoldást. Abból a jelenből, amely az élet minden területén a múlt történéseitől terhes. Környezetünk rendbetétele közös érdekünk. Akkor járunk el helyesen, ha az előttünk tornyosuló, azonnal megoldásra váró feladatokat tervezetten hajtjuk végre, és nem látszatmegoldásokkal helyettesítjük. Mi a megoldásokat kínáljuk, míg politikai ellenfeleink programjai a puszta ígéretek halmazát tartalmazza, néhány jól hangzó kampányígérettel és természetfotóval kiegészítve.

A Tettrekész Vámosokkal találkozott a Jobbik főpolgármester-jelöltje

A Vám- és Pénzügyőrség Tettrekész Magyar Szakszervezetének főtitkárával és főtitkár helyettesével tárgyalt Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje. A találkozó alkalmával lesújtó kép tárult fel a vám- és pénzügyőrség jelenlegi állapotával kapcsolatban, amit fokoz a bizonytalanság, hogy a szervezet a jövőben az APEH-hel kerül majd összevonásra.

A rendőrségnél tapasztalható statisztikai szemlélet érvényesül a vám- és pénzügyőrség eljárásai során is, sőt, azt is előre meghatározzák a vezetők, hogy száz ellenőrzésre vetítve hány eljárásnak kell büntetéssel végződnie. Ez a büntető szemlélet elfogadhatatlan, és jogellenes is, arról nem is beszélve, hogy a kommunizmusban tapasztalható tervgazdálkodás korszakát idézi. Az is világosság vált, hogy a tudatos büntetési és ellehetetlenítési politika szinte kizárólag a magyar kis- és középvállalkozásokat sújtja, míg a multicégek érinthetetlenek. Azok a fináncok, akik a multinacionális vállalatok visszaéléseit próbálnák feltárni, sokszor a saját vezetőiktől nem kapnak támogatást a törvények betartatására.

Felülvizsgálná a Fővárosi Vízművek privatizációját a Jobbik

Jobbik a Fővárosi Vízművek Zrt. 1997-ben végrehajtott privatizációjának felülvizsgálatát kezdeményezi. Staudt Gábor, a párt főpolgármester-jelöltje hétfőn a társaság vezetőjével folytatott informális beszélgetés után tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a Jobbik nem tartja jogosnak, hogy a vízművek évente legalább 2 milliárd forintot fizet ki a cég 24 százalékát birtokló francia-német tulajdonosoknak. Hozzátette: szerintük a vízművek magyar vezetéssel is nyereségesen tudna működni.

A politikus elmondta, a vízművek vezetésével megegyezett a véleményük arról, hogy időszerű lenne a fogyasztásmérők kötelező cseréjét 8-10 évre emelni a jelenlegi 4-6 éves időtartamról. Staudt Gábor hozzátette, hogy szeptemberben egy országgyűlési határozati javaslatot is be kíván nyújtani erről a fogyasztói árakat is csökkentő kezdeményezéséről. A képviselő hangsúlyozta: a Jobbik a jövőben szigorúan fel kíván lépni a fővárosi vízszolgáltatást szintén drágító nagyfogyasztói vízlopások ellen.

Staudt Gábor a Jobbik főpolgármester-jelöltje

Ma mutatja be a Jobbik a párt főpolgármester-jelöltjét, Staudt Gábort. Mint ismeretes, a politikus legutóbb hivatali visszaélés és becsületsértés bűntette miatt tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen Balajti László, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) főigazgatója ellen.

A Jobbik négy, bizottsági tagnak delegált országgyűlési képviselőjének – köztük Staudt Gábornak – C típusú átvilágítása után a Nemzetbiztonsági Hivatal utódszerve, az AH megállapította, hogy a képviselők nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

Balla Gergő, Endrésik Zsolt, Schön Péter és Staudt Gábor bűne szokás szerint, annyi volt, hogy korábban kapcsolatban álltak a bűncselekményt soha el nem követő Magyar Gárdával. Az elmúlt húsz évben nem volt még arra példa, hogy egy parlamenti frakció tagjai nemzetbiztonsági kockázatot jelentettek volna. Ráadásul a Jobbik képviselőinek esetében vélt és feltételes módban megfogalmazott indokok alapján jelentették ki mindezt. Összehasonlításul a C típusú átvilágításon Horn Gyula és Medgyessy D-209 Péter is minden további nélkül átment.