Cikkek

A Jobbik csak abban az esetben támogatná a Déli pályaudvar megszüntetését, ha ezt megelőzően megtörténne a 4-es metró Budaörsig és a 2-es metró Kelenföldig történő meghosszabbítása - mondta Staudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője, Császárné Kollár Tímea, a Jobbik Komárom-Esztergom és Pest megyei regionális igazgatójával közösen megtartott sajtótájékoztatóján.Ugyan a Jobbik programjában is szerepelt a Déli pályaudvar megszüntetése, de azt a jelenlegi formában, megfelelő előkészítés és a Kelenföldi pályaudvar fejlesztése nélkül, egyik pillanatról a másikra nem lehet megvalósítani – hangsúlyozta a politikus (vonatkozó cikkünket itt olvashatja el)Stuadt Gábor emlékeztetett: a 4-es metrót nem ilyen hosszúságúra tervezték, ennek ellenére a kormány nem támogatja annak továbbépítését. Ezt pedig a politikus szerint legalább Budaörsig meg kellene tenni. Szükségesnek látja továbbá a 2-es metró Kelenföldi pályaudvarig történő meghosszabbítását is. Jelezte: A következő hét éves ciklusban a közösségi közlekedés fejlesztésére elérhetőek lesznek az EU-s források is.A radikálisok költséghatékony módon, a fúrópajzsos technológiát mellőzve, a kéreg alatt vezetett sínekkel valósítanák meg a 2-es metró meghosszabbítását. Ha már mindezek a fejlesztések megtörténtek, akkor meglátásuk szerint hasznosítható lenne az így felszabadult terület.A politikus álláspontja szerint az elhamarkodott döntésben az is benne lehet, hogy a 4-es metró statisztikáit javítani kell. Ugyanis annak idején a szocialista városvezetés rossz becsléseket adott meg Brüsszelnek az EU-s pénzek lehívásakor.Az agglomerációt is súlyosan érintené a Déli megszüntetéseCsászárné Kollár Tímea, a Jobbik Komárom-Esztergom és Pest megyei regionális igazgatója is a metróberuházások mellett foglalt állást, s kijelentette: ezek hiányában a kormány "visszakényszeríti" autóikba az agglomerációból érkezőket.A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy az agglomerációs gyűrű egészen a Dunántúlig kinyúlik, így a Déli pályaudvar megszüntetése sokkal több embert érintene, mint azt sokan elsőre gondolnák.Elfogadhatatlannak nevezte továbbá, hogy a jelenlegi menetidő 30-40 perccel megnövekedjen. Ez szerinte az embereket ismét a gépkocsik használatára kényszerítené.Az ellenzéki politikus végezetül cselekvési tervek és hatástanulmányok elkészítését szorgalmazta.Alfahir.hu

Budapest, 2015. március 4., szerda (MTI) - A Jobbik a magyar határokat megvédő honvédségfejlesztésre helyezné hangsúlyt, s ennek rendelné alá NATO-szerepvállalást - mondta Staudt Gábor, a párt országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján.Az ellenzéki politikus szerint a magyar szerepvállalások nem segítik elő Magyarország valódi békéjét. Jogos igény, hogy az ország maradjon ki olyan műveletekből, amelyek adott esetben terrorakciók célpontjává tehetik - jelentette ki.Staudt Gábor felvetette, hogy mennyiben járul hozzá a magyar honvédek kiképzéséhez és milyen célja van az afganisztáni szerepvállalásnak és három évre szóló 500 ezer dolláros felajánlásnak azon túl, hogy "jófiúk szeretnénk lenni a NATO-n belül". Ugyanezt kérdezte a Baltikum légvédelmével összefüggésben is, kifogásolva, hogy azt nem kötelezettség, hanem felajánlás alapján végzi Magyarország, az erre fordított komoly pénzeket pedig szerinte optimálisabban is fel lehetne használni honvédségfejlesztésre.A jobbikos képviselő azt is megjegyezte: szkeptikus a NATO védelmi szerepével kapcsolatban, s egy Magyarország elleni támadásban nem úgy működne az ötös cikkely, ahogy a kormány elképzeli. Azt hangoztatta: Magyarországnak képesnek kell lennie az önálló védelmére.

A Jobbik szerint az agglomerációt minél hatékonyabban be kell kötni Budapest közösségi közlekedési rendszerébe, például a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekapcsolásával.Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a Jobbik programjában hangsúlyos szerepet kapott a közösségi közlekedés, azon belül a kötöttpályás közlekedés, mivel a metrók nem tudják betölteni funkciójukat: az agglomerációt, de sokszor a külső kerületeket sem tudják kiszolgálni.Hozzátette, hogy ez egyes kerületekben régóta probléma, és bár léteztek tervek, elképzelések a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésére, ebből nem valósult meg semmi, ehelyett "komoly hitelekből presztízsberuházásokat" hajtottak végre. Amíg ez így marad, valódi fejlődés nem vártható - mondta a politikus.Hangsúlyozta, éppen ezt a beruházást kiemelten támogatná az unió, pénzt tehát lehetne szerezni rá, kérdés, hogy a kormány mennyire fogja "elgáncsolni" a projektet.Staudt Gábor kitért arra is, hogy nem feltétlenül kell alagutat fúrni, a felszínen vagy a kéreg alatt is meg lehet építeni ezeket a rendszereket, amelyeket akár a MÁV, akár a BKV üzemeltethet.A sajtótájékoztatón Varga Ilona, a párt XVI. kerületi polgármesterjelöltje a városrész problémáit sorolva elmondta: kevés a munkahely, a korábbi gyárak többsége megszűnt, fejlesztés pedig kevés van. Elsődleges feladat, hogy a kerületet önfenntartóvá tegyék - fűzte hozzá.MTI nyomán alfahir.hu

Staudt Gábor az október 10-re tervezett vita kapcsán egyeztetésre hívja a főpolgármester-jelölteket. Az alábbiaknak a jobbikos politikus nyílt levelét olvashatják.Tisztelt Főpolgármester-jelölt Urak!A főpolgármester-jelöltek közti vita elkötelezettjeként ezúton hívom Önöket, illetve képviselőiket egyeztetésre, amelyen reményeim szerint minden még nyitott kérdést lezárhatunk. Amint arról bizonyára értesült, az október 10-re, péntekre kitűzött vitáról szóló tárgyalás első fordulóját már megtartottuk, ám a másodikra immár várjuk az összes, hivatalosan is nyilvántartásba vett főpolgármester-jelöltet. A tárgyalások helyszíne ezúttal is a Képviselői Irodaház egyik tanácsterme lenne. Bízom abban, hogy minden jelölt vagy delegáltja képviselteti magát az egyeztetésen, senki nem futamodik meg a programalapú vita és az érvek ütköztetése elől. Jómagam minden jelölt részéről a választók előtti titkolózás jelének tartanám a kitérést a vita elől. Úgy gondolom, mindnyájunk érdeke, hogy elősegítsük a fővárosi lakosok megfelelő döntését az október 12-i helyhatósági választást megelőzően.A vitára természetesen valamely televízió nyilvánossága előtt kerülne sor egyenlő feltételek mellett. Többek között ennek részleteit kellene megvitatnunk a következő egyeztetésen.Éppen ezért várom Önöket hétfőn 14 órára a Képviselői Irodaház első emelet II-es tanácstermébe.Minden jelölttársamnak bátorságot és a vita iránti nyitottságot kívánva, üdvözlettel:Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltjealfahir.hu

A belső kerületek szürkék és zajosak, a Jobbik termelői piacokkal és parkokkal tenné emberbarátibbá. A lakókat különösen zavaró kocsmák ellen is fellépnének.A termelői piacok népszerűsítése és bővítése mellett foglalt állást dr. Staudt Gábor jobbikos főpolgármester-jelölt és Fazekas Gabriella, a párt terézvárosi polgármesterjelöltje csütörtökön. A közösen tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy álláspontjuk szerint „mindenkinek jó”, ha a termelői piacokat bővítik, hiszen így a belső kerületi lakosság friss magyar élelmiszerhez juthat jutányos áron, míg a termelők is közvetlenül, közbeiktatott kereskedők nélküli piacot kaphatnak. Staudt Gábor hozzátette: fontos, hogy a piacok állagát is megóvják, s azokban megfelelő kínálat legyen elérhető.Ezzel kapcsolatban a terézvárosi polgármesterjelölt, Fazekas Gabriella felhívta a figyelmet a Hunyadi téri piacépület állagára, amit a rendszerváltás óta elhanyagoltak a városvezetők. A csarnok lassan az enyészetté válik – fogalmazott a jelölt, hozzátéve, hogy bár elkülönítettek 500 millió forintot a projektre, az meglátásuk szerint csak kampányfogás, ráadásul annak a veszélye is fennáll, hogy egyfajta „Hunyadi-plázát” alakítanának ki helyette.Kell a zöld a szürkeségbeStaudt Gábor a piacokon túl említést tett a zöld területek fontosságáról is, kiemelve, hogy azok megőrzése és bővítése fontos céljuk. A Városliget kapcsán aggodalmát fejezte ki, hogy még mindig nem tudni pontosan, az átépítésnek milyen eredménye lesz a természetet illetően, a tervek ugyanis még nincsenek készen. Fazekas Gabriella erről szólva hozzátette: a nyugati grundon például lehetőségük szerint parkot, futópályát, kutyafuttatót hoznának létre, mert a belső kerületekben kevés lehetőség van sportolásra. Ezen túl – tette hozzá – a parkolók számát is növelnék.A buli jó, de nem akárhogyFiatalok vagyunk, mi is úgy gondoljuk, hogy a város akkor jó ha él és pezseg, de mint mindenben, ebben is meg kell húzni egy határvonalat – jelentette ki a főpolgármester-jelölt, hozzátéve: nagyon fontos, hogy kiszámítható jövőképet kapjanak a lakók, és tudják, mire számíthatnak, hiszen sokuk az ingatlanuk megvásárlásakor nem számíthattak arra, hogy bulinegyeddé válik környékük. Staudt Gábor kiemelte ugyanakkor, hogy nem „ókonzervatív módon” állnak a kérdéshez, nem a fiatalok és a turisták szórakozásának ellehetetlenítése a céljuk, hanem a rendteremtés, a közbiztonság ésszerű növelése. Fazekas Gabriella helyi polgármesterjelölt ezzel kapcsolatban azt mondta, rengeteg panaszt kapnak a lakosoktól, de a néhol devianciába nyúló mulatozás más vendégeket is eltántorít, ez ellen pedig fel kell lépni.Dr. Staudt Gábor elárult egy részletet a pénteken bemutatandó Budapest 2014 elnevezésű választási programból is: eszerint az elmagányosodás elleni küzdelem jegyében a Jobbik ingyenessé tenné az idős emberek számára a kutyák chippelését és kötelező oltását. Ennél a korosztálynál az elmagányosodás komoly probléma, sokaknak a kisállat marad egyetlen támaszuk – ezen kívánnak segíteni a javaslattal, mondta a főpolgármester-jelölt.alfahir.hu

A politikusbűnözés elleni harc a Jobbiknak mindig is kiemelt célja volt, ezért a párt az elmúlt időszakban több javaslatot is benyújtott a témában – emlékeztetett hétfői sajtótájékoztatóján Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje. Hozzátette: a párt programjában is szerepelt kezdeményezésük, a Btk. duplatételes szigorításként elhíresült javaslatcsomag, ami nemcsak az országgyűlési képviselőkre, hanem az önkormányzati képviselőkre és polgármesterekre is vonatkozik.A politikus hangsúlyozta: ha a Jobbiknak lehetősége lesz rá, akkor bevezeti azt a rendszert, hogy dupla büntetést írna elő a Btk. annak, aki visszaél közmegbízatásával és közpénzt tulajdonít el.A nemzeti radikális képviselő hangsúlyozta: ezekben az esetekben nemcsak arról van szó, hogy komoly összegeket loptak el az elmúlt évtizedekben, de a közbizalmat is súlyosan sértik, és a Jobbik szerint ennek meg kell jelennie a büntetési tételekben is.A párt azon túl, hogy dupla büntetési tétellel sújtaná a közszereplőket, a vagyonelkobzás lehetőségét is kiterjesztené.  Amennyiben egy közmegbízatását gyakorló személy nem tudja bizonyítani, hogy a nevén szereplő vagyontárgy törvényes eredetű, akkor abban a pillanatban életbe lépne a vagyonelkobzás.Staudt Gábor közölte: azért, hogy ezt a rendszert be is lehessen tartani, javasolják, hogy az ötezer fölötti települések önkormányzati képviselői és polgármesterei esetében legyen kötelező a vagyonosodási vizsgálat a ciklus végén.Mint azt korábban megírtuk, a Jobbik nyilvános vitára hívta az októberi önkormányzati választáson induló valamennyi főpolgármester-jelöltet. Staudt Gábor elmondta, a vitára hívott jelölteket szerdán az országgyűlési képviselők irodaházába várják, ahol reményeik szerint demokratikus körülmények között megbeszélhetik a vita lebonyolításának körülményeit.Falus Ferenc, a baloldal főpolgármester-jelöltje az MTI-n keresztül üzent Staudt Gábornak, hogy elfogadja a vitára való kihívást. A Jobbik főpolgármester-jelöltje emlékeztetett: levélben elküldte vitára való invitálást a jelölteknek. Hozzátette: mindenkit vár a vitára való egyeztetésre, aki hétfőn délután négy óráig leadja az ajánlásokat.Szerettük volna megtudni, hogy a főpolgármester-jelöltek vállalják-e a vitát, azonban a cikkünk megjelenéséig csak az LMP-től kaptunk választ. A párt sajtóosztályától megtudtuk, Csárdi Antal minden vitára készen áll, amelyen be tudja mutatni a programját.alfahir.hu

Dr. Staudt Gábor vitára hívja a főpolgármester-jelölteket
A Jobbik szombaton nyilvános vitára hívta az októberi önkormányzati választáson induló valamennyi főpolgármester-jelöltet.A párt kezdeményezését Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje jelentette be újságíróknak Budapesten.Közölte, kihívásuk Tarlós Istvánnak (Fidesz-KDNP), Falus Ferencnek (Együtt-PM) és Csárdi Antalnak (LMP) szól, de további jelölteket is várnak, ha azoknak sikerül az induláshoz szükséges számú ajánlást összegyűjteniük hétfőig.Staudt Gábor elmondta, a vitára hívott jelölteket szerdán az országgyűlési képviselők irodaházába várják, ahol reményeik szerint demokratikus körülmények között megbeszélhetik a vita lebonyolításának körülményeit.A jobbikos politikus úgy fogalmazott, mindenkinek az az érdeke, hogy "legyen vége a mellébeszélésnek, a jeges víz borogatásának", és helyette "valódi, programalapú vitáról szóljon a kampány".Staudt Gábor kérdésre válaszolva elmondta, a vita fórumának a közmédiát tartanák a legalkalmasabbnak és bíznak abban, hogy minden jelölt elfogadja kihívásukat.

Leadta az ajánlóíveket a Jobbik főpolgármester-jelöltje!
Leadta ajánlóíveit dr. Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje pénteken, kora délután, a Fővárosi Választási Irodán.A nemzeti párt politikusa ezt követően újságíróknak elmondta: büszkeséggel tölti el, hogy Budapesten, „ami a Jobbiknak nehéz terep”, Tarlós István jelenlegi főpolgármester és Fidesz-KDNP-s jelölt után másodikként adta le a szükségesnél mintegy kétezerrel több, vagyis csaknem hétezer ajánlást.Hozzátette, bízik abban, hogy programja bemutatása után vitázhat a többi jelölttel, de elmondta azt is: továbbra is konzultálni fog a budapestiekkel pártja közterületi standjain. A fővárosi feladatok között a közbiztonság, a közösségi közlekedés, a munkahelyteremtés és a környezetvédelme javítását emelte ki Staudt Gábor.A Jobbik főpolgármester-jelöltje korábban arról beszélt, hogy bár Budapest nehéz terep lesz számukra, de céljuk, hogy legalább gyengítsék a fővárosban a "narancsuralmat". Azt szeretnék, ha az egyéni, illetve üzleti érdekek a Fővárosi Közgyűlésben és a kerületi önkormányzatokban sem írnák felül a helyi emberek érdekét. Ennek kapcsán Staudt Gábor a különböző privatizációs folyamatokat, a BKV buszágazat kiszervezését, az elszámoltatás hiányát, a közbiztonság egyre romló helyzetét hozta fel példaként. Staudt Gábor szerint az embereket leginkább a megélhetés érdekli, az, hogy lesz-e munkájuk.A Jobbik főpolgármester-jelöltje azt mondta: Budapesten programalapú kampánnyal szeretnének eljutni az emberekhez. A Jobbik fővárosi programját szeptemberben mutatják be, s mint Staudt Gábor hozzátette: reméli ezt a többi főpolgármester-jelölt is megteszi majd. A jobbikos jelölt szerint akár egy vita is lehet, ugyanakkor megjegyezte: ezzel kapcsolatban kissé szkeptikus.MTI – alfahir.hu