Dr. Staudt Gábor hivatalos útján találkozott Erdoğan török miniszterelnökkel

Dr. Staudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője tegnap érkezett haza ötnapos Törökországi hivatalos útjáról, ahol többek közt az ország első emberével is találkozott.

A Jobbik képviselője a NATO parlamenti közgyűlésének a delegált tagjaként utazott Isztanbulba és Ankarába a védelmi és biztonsági bizottság tárgyalásaira. A delegációval Isztanbulban egyetemeket és főiskolákat látogattak meg (köztük a katonai főiskolát) és többek közt a helyi NATO-erők parancsnokságát is. A fővárosban, Ankarában találkoztak a török vezérkari főnökkel, a védelmi miniszterrel, a külügyi államtitkárral (aki a Brüsszelben tartózkodó külügyminisztert, Ahmet Davutoğlu-t helyettesítette) és másfél órás tárgyaláson fogadta a küldöttséget Recep Tayyip Erdoğan miniszterelnök.

A tárgyalásokon egyebek mellett szóba került Törökország és Izrael viszonya és az esetleges török uniós csatlakozás is.  Erdoğan Staudt szerint egyértelművé tette: amíg Izrael nem kér bocsánatot a Mavi Marmara (Kék Márvány) segélyhajó ellen elkövetett támadásért és gyilkosságsorozatért, valamint nem kárpótolja az áldozatok családjait és a fogva tartottakat, addig érvényben marad a cionista állammal korábban fenntartott minden együttműködés teljes megszüntetése.

Ismét nagykoalícióban söpörték le a Jobbik javaslatait

Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság legutóbbi ülésén a Jobbik javaslatainak nagy részét ismét nagykoalícióban szavazta le a Fidesz és az MSZP.

Staudt Gábor indítványa az ajánlószelvényekkel való büntetendő visszaélések körét szélesítette volna, így a más párt részére gyűjtött ajánló átadása és átvétele is legyen bűncselekmény. A Fidesznek rejtélyes okokból nem volt szimpatikus az elképzelés, amelyet pedig kivételesen az MSZP is támogatott – így a javaslat nem kerülhetett tárgysorozatba.

Vörös-narancsos koalícióval rekesztik ki a nemzetbiztonsági bizottságból a Jobbikot

A Jobbik megdöbbenéssel értesült arról, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága elutasította Staudt Gábor panaszát, amelyet az Alkotmányvédelmi Hivatal (AVH) azon döntése ellen adott be, amelyben nemzetbiztonsági kockázatnak minősítette őt és három jobbikos társát. A határozat alapján Staudt Gábor továbbra sem lehet a nemzetbiztonsági bizottság tagja. A testület döntése ellen a jobbikos képviselő a bíróságon keres jogorvoslatot.

A radikális párt keddi közleményében emlékeztet: a nemzetbiztonsági bizottságot korábban nem zavarta az a körülmény, hogy köztörvényes bűnözők, maffiavádakkal illetett belügyminiszter, kommunista titkos ügynökök lettek tagjai, illetve kerültek kapcsolatba e bizottsággal. Őket csak egy 27 éves nemzeti elkötelezettségű jogász fiatalember jelenléte zavarta - mutat rá a Jobbik.

Kedves Barátaim, Honfitársaim!

A Jobbik történelmi sikert ért el az önkormányzati választásokon. A siker főként annak tükrében értékes, hogy a vetélytársaihoz képest a Jobbik csak töredékösszegből gazdálkodva tudott kampányolni Budapesten. Az állandó pénzhiányra hivatkozó, a tavaszi választásokon Budapesten kiemelkedő eredményt elérő LMP többszörösét tudta a kampányára fordítani, mint a Jobbik. Ez megmutatkozott az óriásplakátok és a média megjelenések számában. Kampányfilmünket törvénytelen eszközökkel és módszerekkel betiltották, ezzel fosztva meg minket az egyenlő esélyektől.

dr. Staudt Gábor véget vet az élősködésnek!

A visszajelzések alapján bizakodva várja a vasárnapi választásokat Staudt Gábor. A Jobbik főpolgármester-jelöltje a párt kampányzárója előtt elmondta: céljuk az "élősködés" megszüntetése, azaz a "politikusbűnözés", a "multibűnözés" és a "cigánybűnözés" visszaszorítása.

Staudt Gábor véleménye szerint a Jobbik programja nyújt csak megoldást a főváros problémáira. Ezt támasztja alá az is, hogy Tarlós István - a Fidesz-KDNP jelöltje - adoptálta a Budapest Őrség felállításáról szóló ötletüket. Mint mondta, alapvető célkitűzés az "élősködés" megszüntetése, ez a "politikusbűnözés", a "multibűnözés" és a "cigánybűnözés" visszaszorítását takarja. Utóbbival kapcsolatban a jobbikos politikus kiemelte, hogy kriminológiai fogalomként használják a kifejezést és azt is leszögezte, hogy a "bűnnek nincs színe".

Urbanista interjú

Néhány hete arra kértem az Urbanista olvasóit, hogy írják meg, mire kíváncsiak a főpolgármester-jelölteket indító pártok programjából – én pedig felteszem a kérdéseket nekik. Nem politikáról, nem ideológiáról és nem kritikákról szólnak az interjúk, hanem szigorúan városfejlesztési és -üzemeltetési kérdésekről. A Jobbik programjáról Staudt Gábor, főpolgármester-jelölt nyilatkozott az Urbanistának.

A belső kerületekben nagyon problémás az autóközlekedés. Állandó dugók, parkolóhiány zavarja az autósokat, míg másokat épp az autók zavarnak...

A belváros autóforgalmát egyértelműen csökkenteni kell. Ezt azonban nem büntetéssel, hanem jutalmazással lehet elérni. Ha a tömegközlekedés tiszta, gyors, pontos, az emberek maguktól is átszoknak rá, nincs szükség a dugódíj bevezetésére.

Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje az Arénában

Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje az Arénában, hallgassa meg Ön is!

Hallgassa meg.

 

 

 

 

 

dr. Staudt Gábor: Védelmet a kisembereknek! (interjú)

Megtartaná és megtisztítaná a BKV-t, a Dunát Budapest főutcájaként képzeli el, a fővárosi nagyberuházásokat pedig reális áron és időtartam alatt fejeztetné be Staudt Gábor. A Jobbik fővárosi jelöltje biztos a cigánybűnözés létezésében, ahogy a politikus-és a multibűnözést is valós veszélyforrásnak tartja – álláspontja szerint azonban a bűnnek és bűnözésnek nincs alapvetően színe, és minden elkövetővel szemben egyforma szigorral kell eljárni.

OrientPress Hírügynökség: Kampányában jelentős szerepet kap az élősködők elleni fellépés ígérete. Hogyan határozná meg az élősködők fogalmát, és főpolgármesterként mit tenne ellenük?